Szakmai látogatás a Somlóra
2012. november 7., szerda, 13:25

2012. november 7-én, immáron hagyományosnak tekinthető szakmai tanulmányúton vettünk részt.
Az idei évben, a Balatoni Borrégiót alkotó hat borvidék közül a Somlói borvidéket választottuk, így mondhatni „csak átugrottunk a szomszédba” egy kis tapasztalatcserére. Választásunk azért esett e borvidékre, mivel értesültünk a hegyen lévő borászati beruházásokról, turisztikai fejlesztésről. Remélhetőleg e befektetések az egész környék borturisztikai fellendülését eredményezik.

Az út során három pincészetet volt alkalmunk megismerni, valamint a pincészetek borválogatásait megkóstolni.

Elsőként a Kreinbacher Pincészetet mutatta be a kollégáinknak Baráth Sándor Úr. Elmondta, hogy a pincészetet 2002-ben alapította a tulajdonos Kreinbacher József. Ekkor kezdték meg a szőlőterületek felvásárlását a hegy DK-i, D-i és DNy-i oldalán, és ebből kifolyólag napjainkban már 40 ha területet művelnek az ökogazdálkodás követelményeinek megfelelően. A birtok, az utóbbi évek talán legnagyobb fejlesztését hajtja végre a hegyen, a beruházás keretében egy szőlőfeldolgozót, borpalackozót, pezsgőérlelőt is magában foglaló pince, valamint egy

20 szobás, minden igényt kielégítő szálloda kerül kialakításra.
Az új épületben, a szőlőfeldolgozási és borászati technológia megtekintése után, megkóstolhattuk a birtok borait. Elsőként egy pezsgő alapbor, majd tölgyfahordóban érlelt Furmint, Juhfark, Olasz rizling került bemutatásra, majd egy a borvidék fajtaösszetételére nem igazán jellemző nagyon szép Syrah-t kóstolhattunk.

 A kóstolót követően elindultunk a hegy É-i oldalára, a Somló vár tövében található Várkapitány pincészetbe. A borász Barka Imre elmondta, hogy a pincészetet Csáki Tibor (akivel szintén alkalmunk volt találkozni) alapította 2007-ben. A pincészet 15 ha-on gazdálkodik napjainkban. Négy hagyományos tároló pincével rendelkeznek. A borkóstolóra a Turul pince felett elhelyezkedő, Makovecz Imre építész tervei alapján épült vendégházban került sor. A kóstolón a tradicionális somlói fajták, mint a Juhfark, Furmint, Hárslevelű, Olasz rizling mellet egy Cabernet sauvignon vörösbort is megismerhettünk.

Az utunk végén egy családi pincészetet, a Csordás- Fodor Borházat mutatta be kollégáinknak
Dr. Csordásné Fodor Piroska vendéglátónk. Jelenleg 9 ha-on gazdálkodnak a hegyen és a hegy lábánál. Tagjai a Somló és Környéke Borút Egyesületnek. Elmondása szerint minőségi boraik Andrónyi László főborásznak köszönhetőek. Boraikat reduktív eljárással hűthető tartályokban készítik, majd fajtától függően megfelelő ideig ászkolják.

A program zárásaként megkóstolhattuk a Borház kiváló minőségű borait.

A szakmai kirándulást összegezve, ismételten gyarapíthattuk tudásunkat, új ismeretekre, tapasztalatokra tehettünk szert a szőlészettel- borászattal kapcsolatban.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.