Sándor Napi Bormustra 2019.
2019. március 26., kedd, 14:00

2019. március 18-án a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban tartották a tavasz első, boros szakmai rendezvényének számító Sándor-napi Bormustrát, amelynek szervezői Mezőssy Zoltán (Hotel Gabriella), a Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság és a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet. Az est központi témája ez évben a 2018-as évjárat bemutatása volt.

Fotó: Szollár Gyula

A rendezvény megnyitójában Dobó Zoltán polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy idén is a város adhat otthont az eseménynek. Dr. Májer János, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet intézetigazgatója a Balatoni Borrégió 2018-as évjáratát mutatta be előadásában. Elmondása szerint, kiemelkedően jó évjárat volt a tavalyi. A sokéves átlagnál több volt a csapadék, valamint a hőségnapok száma is magas volt. A múlt évben a szüretet korán el kellett kezdeni, a fajták egybeértek. Véleménye szerint mennyiségi és minőségi szempontból is kiemelkedő év volt, az elmúlt évtized rekordtermését szüretelték. Kulka Gábor, a Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottsága titkára a 32 minta kóstolása előtt a termelőket mutatta be, Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke a borok jellemzőit ismertette.

Fotó: Szollár Gyula

 

További információ: https://www.veol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/jo-izu-borokat-kostolhattak-sandor-napon-tapolcan-2760205/

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.