Quadris-díjat nyert a Badacsonyi Kéknyelű
2017. március 17., péntek, 10:00

Március 17-én már a 16. alkalommal került sor az Országos Syngenta Borversenyre – ahol a legkiválóbb boroknak járó Quadris-díjjal jutalmazták a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 2013. évjáratú Badacsonyi Kéknyelű borát.

A díjazottak – az álló sorban balról a harmadik Dr. Szőke Barna, az SZBKI trófeájával

A borverseny elnöke Dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense volt. Az idei borversenyre 459 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről. A borverseny eredményeként 3 Quadris-díjat, 10 nagyarany, 124 arany, 228 ezüst, 82 bronzérmet, valamint 12 oklevél-elismerést adott át a zsűri.

A Kutatóintézet mellett a Quadris-díjat a Bock Borászat 2011-es Bock Capella cuvée-je, valamint a Tolcsva-Bor Kft. 2009-es 5 puttonyos Tokaji Aszúja érdemelte ki.

Összességében nagyon magas színvonalú versenyen vagyunk túl, amely kitűnő áttekintést adott az elmúlt öt év boraiból – hangsúlyozta Dr. Janky Ferenc. – Az idei borbírálaton kiválóan szerepeltek az illatos fajták: a Sauvignon Blanc, a muskotály-félék, valamint az Irsai Olivér. Számomra nagy öröm, hogy egy Badacsonyi Kéknyelű is Quadris-díjban részesült. Ez egy olyan ritkán termesztett szőlőfajta, amely megérdemelné a nagyobb figyelmet. A roséborok az idén is jól szerepeltek, rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt 10-15 évben, köszönhetően az új borászati eljárásoknak. A kékszőlőből „fehértechnológiával” elkészített üde, könnyű borokat a fiatalok is egyre jobban kedvelik. Idén is kitűnő vörösborok kerültek a bírálók elé, a villányi és a szekszárdi borászok vitték a prímet. Az idei verseny abszolút „bajnoka” idén is Tokaj lett, a legjobb 13 borból hét érkezett erről a borvidékről.


Dr. Szőke Barna örömmel emeli a magasba a díjat
 

Magán hordozza a Badacsonyi Borvidék jegyeit; tüzes, magas alkoholtartalmú bor a mi kis borvidékünkről. A terroir adta pozitív tulajdonságok mellett sikerült nagyszerű érlelési jegyeket belecsempészni ebbe a borba – jegyezte meg Dr. Szőke Barna tudományos munkatárs a Badacsonyi Kéknyelűvel kapcsolatban.

Az eseményről bővebb tájékoztatást nyújtanak az alábbi oldalak:

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.